Aktívan Európáért

„Az Erasmus+” program, Ifjúsági Csere programjának keretében, 2018 02.01. és 2018.07.31. között megvalósítottuk az „Aktívan Európáért” című projektünket. Az úgynevezett “dupla projekt” első része a magyarországi Tiszaladányban volt 2018.03.27-04.05 között.

A projekt második része a szerbiai Adán valósult meg 2018.06.08-17 között.

A kettős csere mindkét programján ugyanaz, a hátrányos helyzetű fiatalokból álló csoport vett részt, Magyarországról, Szerbiából, Macedóniából, illetve Romániából egyaránt.

A programban 32 fiatal és köztük a 4 csoportvezető, az ifjúsági csere ideje alatt feldolgozta az ” Aktívan Európáért” projekt témáit: vállalkozóvá válás folyamata, munkanélküliség, munkaerőpiaccal kapcsolatos problémák.

A résztvevők 17-24 év közötti fiatalok voltak. Megismerkedtek az” Erasmus+” lehetőségeivel, a „Key Action 1” ifjúsági csereprogrammal.

A projekt célja az volt, hogy olyan ismereteket adjunk át munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű fiatalok számára, melyek segítik őket az életben való boldogulásban, a megélhetésükhöz szükséges jövedelem megtermelése, megteremtése terén. A fejlettebb vállalkozói készségekkel rendelkező fiatalok alkalmazottként is sokkal könnyebben találnak munkát, alkalmazottként is jobban megállják helyüket. De vállalkozni is hamarabb kezdenek. Ezeket a készségeket azonban az iskolákban nem tanulják meg a fiatalok. Éppen ezért olyan projektet valósítottunk meg, mely komplexen fejlesztette a fiatalokat, segítette az önérdekérvényesítő képességüket, a boldogulás útján való elindulásukat, és most már képesek akár egy saját vállalkozás elindítására is.

A módszerek tekintetében a nem-formális pedagógiai módszereket helyeztük előtérbe, workshopok, viták, szituációs gyakorlatok, terepgyakorlatok, outdoor játékok voltak.

A projekt megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ programjának költségvetése biztosította.

 

Ribbon Maker
Ribbon Maker