Senki földje

Egyesületünk 2017. április 18-27 között Tiszaladányban valósította meg a „Senki földje” című ifjúsági cseréjét az Erasmus+ program keretében. A cserére 4 ország (Magyarország, Bulgária, Románia, Macedónia) fiataljai érkeztek. Mindegyik országból 8 fő plusz egy csoportvezető. A program témája a vállalkozói tanulás és a fiatalok munkanélkülisége volt. A 9 napos csereprogramon összesen 36 fő vett részt.

A programot az egymás neveinek megtanulását segítő illetve „jégtörő” játékokkal kezdtük meg elindítva a csoportkohézió kialakulását. Ebben a bő egy hétben a résztvevők olyan fogalmak terén mélyítették el a tudásukat a nem formális tanulási módszerek segítségével, mint a rasszizmus, emberi jogok, diszkrimináció, elvándorlás, empátia, stb. A projekt során a napi szekciókon túl a résztvevők, olyan feladatokat teljesítettek, amelyek felhívják a figyelmet a rasszizmus és a diszkrimináció ellen. Többek között egy óriás posztert és egy kisfilmet készítettek, valamint egy rövid színdarabot írtak és adtak elő, amelyet az utolsó napon levetítettek és előadtak a falu érdeklődő lakosságának.

A főbb témákra több időt szenteltünk annak érdekében, hogy a résztvevők bővebb információ mennyiséghez juthassanak hozzá és ismereteket sajátítsanak el, továbbá minden szekció végén csoportos (nemzetközi/országos) illetve egyéni feladatokat is kaptak. A nemzetközi csoportos munka fő célja az volt, hogy a résztvevők merjenek nyitni a más országból érkezettek felé ezáltal oldódjon a szeparációs szorongás.

Ez a 10 nap persze nem csak a munkáról szólt, volt lehetőség a lazításra is. A program felénél a csapat meglátogatta a szomszédos Tokaj városát, ahol a már „kötelező” borkóstoláson túl mindenki szabadon felfedezhette a várost, szuvenírt szerezhetett, illetve a bátrabbak megmászták a Kopasz-hegyet is. Valamint az első négy estén az országok képviselői mutatták be hazájukat és hagyományaikat, valamint kóstolót is hoztak az otthonuk kulináris különlegességeiből.

A projekt végén minden jelenlévő kellő tudással és élményekkel térhetett haza.

A projekt megvalósulását az Európai Unió Erasmus+ programjának költségvetése biztosította.