Gyerekek hete

Gyerekek hete!

Megvalósítás ideje: 2015 06.15-19.

 
Helye:  Nyírbátor
Harangod
Tiszavasvári
Téka- tábor
Nyíregyháza

 
A gyerek hét célja: Szabolcs – Szatmár- Bereg- Megyében átmeneti gondoskodásba vett és lakásotthonban élő gyerekek számára kötetlen formában adja át a gyermekek jogainak ismeretét, megélésének lehetőségét biztosítsa.
A gyerekeknek tudniuk kell, hogy ezekkel a jogokkal rendelkezni azt jelenti, hogy szabad bizonyos dolgokat megtenni és másoknak is kötelessége bizonyos dolgokat megtenni annak érdekében, hogy Ő boldogan, egészségesen és biztonságban éljen.
A Gyermekjogi Egyezmény egy olyan megállapodás, ami biztosítja, hogy minden országban ugyanazokat a törvényeket tartsák be. Ha egy ország kormánya ratifikálja az Egyezményt, azt jelenti: megígéri, hogy betartja az Egyezményben leírtakat.
A gyermekek hete alkalmából olyan programokat szerveztünk, amik hozzájárultak az egészséges fejlődésükhöz, jól érezhették magukat, és szórakozva tanulhattak toleranciát, szabálykövetést, egymás tiszteletben tartását, türelmet, környezetünk megóvását és még sok egyéb készséget amely megkönnyítheti a társadalmi beilleszkedésüket.
Fontos, hogy megérezzék és megtanulják, hogy a jogaik mellett kötelességük is van, mert a saját joguk és szabadságuk addig tart ameddig a társaik jogait és szabadságát nem korlátozzák tetteikkel. Fontos, hogy ha elvárják a felnőttektől, hogy biztosítsák gyermeki jogaikat akkor ők is tiszteletben kell, hogy tartsák a felnőttek jogait

1. nap: Nyírbátor camping
–   Játékos vetélkedők, sorversenyek, sportolási lehetőségek
2. nap: Harangodi dombok
– Sorversenyek, játékos feladatok, foci bajnokság, íjász bemutató kipróbálási lehetőséggel
3. nap: Tiszavasvári strand
– Fürdéssel egybekötött focibajnokság a lakásotthonok között
4. nap: Téka tábor
A múltat idéző fából épült csűrök és létesítmények között szervezett sportvetélkedő, kézműves tevékenységek izgalmát jóízű fagyizással hűtve
5. nap: Nyíregyháza Erdei tornapálya
A jókedv és mulatás napja ahol a játékos feladatokkal és az „ugráló várban”kiugrálhatták a bennük rejlő feszültséget

 
A gyermekek hete program sikeresnek és eredményesnek mondható, amit a képeken látható elmélyült és boldog gyermekarcok tükröznek vissza.